A kampánycsend előtti utolsó megszólalás jogán a Szadesz plakátját osztanám meg kedves olvasóimmal.

Úgy tűnik, hogy a nagyplakáton való nyilvános pusziszkodás valami liberális hagyomány lehet. Ezt mutatja a szabadélet-szabadmadár párt ötlettelen koppintása. Mivel az átlagos magyar amnéziának köszönhetően négyévente ugyanaz a párt ismét hatalomra juthat, amelyik korábban megbukott, miért ne lenne ez így a plakátokkal.

 

Az is egyértelmű, hogy a Fityesz ma már nem kampányolhatna az 1990-es kartonjaival. Egyrészről azért sem, mert a liberalizmusuk is az amnézia áldozatává lett, másrészt pedig mégsem egyeztethető össze a katolikus erkölccsel a nyilvános falragaszon való pusziszkodás. Nem szeretném el sem képzelni, hogy Semjén Zsoltnak lehajtott tekintettel kellene járnia az utcákat és eközben bűnbocsánatért esedezni.

 

Emlékezzünk csak (ami így amnéziásan nem könnyű): milyen kínos volt, amikor Orbánéknak ott kellett hagyniuk a „liberális internacionálét”. No nem azért, mert az feloszlott volna, hanem azért mert elhajlás történt. Márpedig a katolikus erkölcs nem hagyja az elhajlást. Persze néhány esetben kivételt tesz, legyen az akár írországi gyerekcsőszség, vagy osztrák főpapság.

 

Sajnos Szadeszéknak sem sikerült új üzenetet küldeni. De sebaj: jövő tavasszal megint lesz plakátháború!