Mottó: „Háromszor veri ezt Kenden Ludas Matyi vissza!”
Elvtársaim az Úrban! Megvilágosodtam! Eddig azt gondoltam, hogy ez a spirál elv a vissza-visszatérő történelmi helyzetekkel csak valami feltűnési viszketegségben szenvedő, ismertségre vágyó történész ökörsége. De most be kell látnom: tévedtem!
Kishazánkban csupán 20 év kellett ahhoz, hogy a spirál körbeérjen. Az események párhuzamossága megdöbbentő. Kezdjük azzal, hogy az 1990-es „rendszerváltó” és a 2010-es „fülkeforradalom” ideológiája ugyanaz. Egyet elfelejtett mindkét csapat: a választók felhatalmazása csak korlátozott. Csak arra ad jogot, amit ígértek. És ha nem így tesznek, az nagyon megbosszulja magát.
Nézzük csak a spirál párhuzamosságait: kezdődött az ellenségképek üldözésével. Akkor a „Tavarisi Konyec”, most pedig az „IMF konyec”. Mindezek után visszasírtuk magunkat az oroszokhoz, az IMF-hez, és stratégiai partnerséget kötöttünk a szélsőbaloldali, diktatórikus, kommunista, antikapitalista, emberi jogokat a földbe tipró – merthogy a marketing része ez - Kínával. Sőt! Eladtunk nekik néhány magyar vállalatot is, hogy csak jó nehezen szabadulhassanak meg tőlünk.
Ennek második hulláma volt az „ellenségeink” nyugdíjának megvonása. 1990-ben először, ma ugyanazt másodszor. Igazából már rettenetesen aggódom, hogy köztársasági elnök elvtárs, külügyminiszter elvtárs, valamint Pozsgay és Szűrös elvtársak miből fognak élni ’14 után.
Aztán jöttek az utcanév változtatások – akkor Rottenbillertől Zalka Mátéig, ma pedig Roosevelttől Moszkváig. Visszaadtuk a körutak császári neveit, végülis az mégiscsak egy demokratikusabb rendszer volt, mint a szocializmus. (Ezt csak úgy 1848. széljegyére.) Lágymányos is kommunista ellenálló volt, így nevét igaz magyar – majdhogynem nemzeti - híd nem viselheti. Csak nehogy Megyerről is kiderüljön, hogy szerepelt az MSZMP taglistáján, mert akkor jaj nekünk.
Ez követte az alkalmatlan idióták kinevezése (ez hangsúlyozottan vélemény, és nem tényállítás!) magasabbnál magasabb posztokra. Természetesen ez sem lehetséges anélkül, hogy kádercsere a legalsóbb szintekig megtörténjen. Volt, amelyik kiválóság miniszterként padlórészegen kívánt kiesni az ország házának ablakából, a mostaniaknak pedig a diplomáig sem sikerült eljutni, pedig akkor még ingyen volt. Saját magunk szembeköpése sem maradhat el: dajcstomi nem lehetett diploma nélkül miniszter, pedig a sport területén megszerzett tapasztalata biztosan elegendő volt, ahhoz, hogy beléptető rendszert vásároljon néhány milliárdért. Ugyenez az erőforrások miniszterével szemben már nem követelmény. Ő költhet diploma nélkül is.
1990-ben minden „magyar” lett. A Demokrata Fórumtól, a „földig” (melyet „a muszka tankok tapostak a sárba” – áááá dehogyis képzavar) minden. Ma ez már nem trendi, de a lényeg nem változott. Ehelyett ma már minden „nemzeti”. A „nemzet” definícióját azért még keresnem kell néhány szótárban, mert biztosan nem azt jelenti, amit ma „teccenek” érteni rajta.
Ezután jöttek a megalomán őrültségnek tűnő beruházások. Akkor az Expo, ma Stadion-biznisz. Nyugdíjra már nincs pénz, sőt azt a választóktól elvesszük a megtakarításaikat bármi áron, de a Népstadion újraépítése, az halaszthatatlan. (Ne tessék elfelejteni: a „nép” is kommunista volt, ezért lett Puskás Stadion, aki pedig becsületes ellenálló volt.) Végülis, akkor hogyan lehetne Felcsút-Székesfehérvár, és Debrecen-Győr kettősrangadót rendezni? Ja: hogy egyik sem fővárosi csapat?! Ugyanmár! Ez csak kötözködés.
Utána jött a gazdaság rendszeres szétverése: akkor a forint aránytalanul nagy leértékelése, ma az árfolyamok elszabadítása. Akkor a páratlan magas infláció és csúszóleértékelés, ma a forint spekulatív gyengítése. Ugyanoda vezet, vezetett. Az embere pénze már a töredékét sem éri annak, amit korábban.
Aztán a „közlopások”: akkor a privatizáció, ma a magánnyugdíjak államosítása. A lényeg csupán annyi, hogy a megtermelt haszon ne annak a kezében halmozódjon fel, aki megtermelte. Na de ugye a kapitalizmusban valaki beteszi a tőkét, és annak a hasznait szedi. Itt pedig a tőkét magát lopták el! Juj! Ez már majdnem marxizmus!
Aztán jött a „közmédia” megszállása. Akkor is, ma is. Emlékszem, hogy milyen rettenetes volt a Parabola Szuhay Balázzsal, aki a világon először teremtette meg a jobboldali kormánypárti kabarét. No azért ez sem tartott soká.
Az igazi highlight azért mégiscsak Horthy újratemetése volt a cselédekkel. Akkor.
Ne tessenek nagyon aggódni! Ezekre a spirálos párhozamosságokra majd érkeznek a párhozamos válaszok is. Akkor a Demokratikus Charta, ma a „milások”. Elkezdődtek az első „kiszavazások”. Korábban Torgyán, ma Pokorni, mert ugye a frakciófegyelem sem korlátlan. A taxis blokád ugyan még várat magára, de „teccenek” emlékezni arra, hogy mennyire emelték a benzinárat, amikor kitört a balhé? Igen: a mai ár 1/8-ra.
És hogy hová lettek az akkoriak? Ma már hírmondójuk sincs: se pártjuk, se vezetőjük. Az egyetlen emberük Bokros Lajos. Ezek alapján a mostaniaknak 2020-ra csak Békesi fog maradni.
És létezik egy másik teória is: az inga-elmélet. Vagyis: ha nagyon nagyon ki tetszenek lendíteni jobbra, akkor az legalább annyira (vagy jobban) fog kilengeni balra. Tessenek csak összehasonlítani az MaSZoP 1990-es és 1994-es választási eredményeit. Magyarul (vagy „nemzetiül”): ha nagyon el tetszenek rúgni a pöttyöst, akkor csúnyán vissza fog ütni a bumeráng (áhhhh… ez sem képzavar)J. Ezt szerintem még egy diplomátlan miniszter is megérti. Érdemes lett volna megnézni Vezérünk reakcióját és vágyakozását arra, ahogyan Kim Dzsong Il halálát siratják nyilvánosan az észak-koreaiak. Ezt „no comment” felirattal szinte bármelyik hírcsatornán – akár napjában többször is – meg lehet nézni. Vezérem! Ne reménykedj! Rád a kutya sem fog emlékezni!
